Három

Reggel teljes erőből verték az ajtómat. Ijedtemben leestem az ágyamról. Négykézláb araszoltam el az ajtóig, felágaskodtam a kilincshez, hogy ki tudjam nyitni azt. Hatalmas árnyék tornyosult fölém, majd az árnyék tulajdonosa is.
 - Te meg mit akarsz? - kérdeztem fáradtan. Andreas felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, amit csak azért engedtem, mert reggel volt.
 - Apa küldött érted, mert elkéstél - vonta meg a vállát és felvont szemöldökkel végigmért. Fekete trikó volt rajtam és fekete sort.
 - De kedves - fintorogtam. - A saját fiát küldi egy olyanért, mint én? Már szinte meghat, hogy mennyit törődik velem. - elindultam a szekrényem felé. Szerintem, ha nem lassan nyitottam volna ki, a nyakamba zúdult volna az összes ruha, ami benne volt. Kiráncigáltam egy fehér felsőt a szekrényemből. Felé fordultam és csajosan csípőre tettem a kezem. - Vagy megvársz itt, vagy a nappaliban.
 - Nappali - bólintott, majd kiment a szobámból, maga után becsukta az ajtót.
 Bementem a fürdőbe, fogat mostam, ami inkább az volt, hogy a tükör előtt álltam és azt bámultam, hogyan mozog a fogkefe a számban. Vannak furcsa szokásaim és ez is közéjük tartozott. Néha csak úgy megálltam és bámultam magam elé, ami Naiya szerint elég ijesztő volt. Fogmosás után felöltöztem, ami nehéz volt, mivel remegtem. Nem tudom, miért, de remegtem.
 Mivel nem igazán használtunk tankönyveket, még csak táskát sem vittem. Kettesével véve a lépcsőfokokat, letrappoltam az emeletről, egyenesen a konyhába. Kihalásztam valami reggelinek mondhatót a hűtőből, majd felvettem a cipőmet, kajával a számban, természetesen.
 - Mehetünk? - szólalt meg az ajtóból. Észre nem vettem, hogy itt van még.
 Grimaszoltam egyet és kivettem a kaját a számból, ugrálva közeledtem az ajtó felé, az egyik cipővel a lábamon. - Mehetünk.
 Az utca csöndes volt és mi is. Nem szoktunk beszélgetni, mert nem tudunk miről. Alapjában véve, ha beszélgetünk is, az inkább vitába torkollik, mert ő gúnyol engem, én pedig morgok vele, hogy igazam legyen. De Andreassal mindig így beszélgettünk. Kiskorunkban is. Mivel Xerxes az apja és két évvel idősebb volt nálam, azt hitte, mindent megtehet. Igazából a minden az egy kicsit túlzás, de azért sok mindent megtehet.
 Emlékszem, hogy azt hiszem három éves voltam, amikor az ikrekkel találkozott. Ezt onnan tudom, hogy aznap száműzték apát (Jogosan) a szigetről. Eleinte zokogtam, aztán megszoktam, mert mindig küldött levelet, de azok már vagy két-három éve (Most per pillanat tizenhat éves vagyok) maradoznak. De már nem is érdekel.
 Amikor először találkoztak Livioék Andreassal, én akkor épp a teraszon ültem és unatkoztam. Ha jól emlékszem, valamit rajzoltam, de már nem tudom, mit. Ők hárman egy szempillantás alatt megtalálták a közös hangot, persze csak azért, mert egy korcsoport voltak, ugyanis a bátyáim három évvel idősebbek nálam. Aztán jött az az ötlet Dyertől, hogy szekáljanak engem, a kisebbet. Mind hárman benne voltak, én annyira nem. Ha jól emlékszem, aznap belerúgtam Livio hasába. Na, onnantól kezdve nem igazán piszkáltak, de megint rászoktak, csak, most amiatt, hogy nem tudok átváltozni.
 Arra lettem figyelmes, hogy lihegek. Lihegtem, mert nem sétáltam, inkább futottam utána, mert nem kicsit rohant.
 - Lassítsak? - kérdezte, majd megállt.
 - Neem - ráztam gúnyosan a fejem. - Szeretem, ha majd' szétszakad a tüdőm annyira rohanok.
 - Vicces - vigyorgott gúnyosan.
 - Ezt nem viccnek szántam - fontam keresztbe a karomat, amikor beértem. - Előbb gyújtom meg a hajam, mint, hogy vicceljek veled.
 Eleresztett még egy gúnyos vigyort, majd folytattuk az utunkat csöndben, egymás mellett baktatva. Én azon gondolkoztam épp, hogy milyen órám lehet, azt nem tudtam, Andreas min gondolkodik, de néha felvonta a szemöldökét, vagy elmosolyodott. Én is szoktam ilyen látványosan gondolkodni, ezért nem szóltam le.

 Suli után egy elhagyott raktárházba kellett mennem Naiya-val, aki kitalálta, hogy elmegy színésznőnek. Igen, ő a raktárházban akart gyakorolni. Színésznő akart lenni és el akart velem menni Hollywoodba, hogy ott felfedezzék. Örülök, hogy ilyen tervei vannak, tényleg, de kötelessége van, mint Andreasnak, ugyanis Naiya lesz a tündérnép következő vezetője, ha a szülei meghaltak. Ha Xerxes lemond a posztjáról, automatikusan átszáll a fiára a feladat, így új alfánk is lesz.
 - Figyu - fordult felém Naiya. - Egy retro filmre gondoltam.
 - Vagyis olyanra, amit azelőtt forgattak, mielőtt te megszülettél? - kérdeztem vigyorogva és leültem egy dobozra.
 - Igen - nevetett. - Én bemutatom a táncot, te pedig elismétled.
 - Mert? - hőköltem hátra. A lábaimat nem táncolásra tervezték.
 - Mert a barátnőm vagy és azt akarom, hogy együtt fussunk be. - vigyorgott.
 Mivel azt akarta, hogy ugyanúgy nézzünk ki, mint a szereplők, valamilyen brutál ronda módon megcsinálta a hajunkat. Alig bírtam követni, melyik tincsemet hova teszi. Zenét nem szolgáltatott hozzá, de beállt az ablakok elé és elkezdte a táncot. Nos. Első meglátásom a táncról: hatéves szintű. Második: a lényege az, hogy balra kell haladni. Harmadik: Naiya úgy nézett ki, mint egy kisgyerek. Mivel ezt meg is mondtam neki, mint jó barátnő, követelte, hogy ismételjem meg, amit ő csinált.
 - Biztos vagy benne? - kérdeztem nevetve.
 - Halálosan! - bólintott és leült a dobozomra.

 Idétlen fejjel kezdtem el ismételni a látottakat, Naiya pedig fennhangon nevetett rajtam. Egész jól elszórakoztunk, amikor megláttam egy alakot az ajtóban. Feszülten, leplezve a szórakozottságát az ajkába harapott, majd elmosolyodott. Büszkén mosolygott Naiya-ra, majd adott neki egy pacsit.
 - Nem röhög, együtt érez! - oltottam le Andreast egyből.
 - Most olyan voltál, mint amikor először láttalak - nevetett, szerintem pirulva, de nem láttam az arcát a sötétben. A hanglejtéséből gondoltam.
 - Szóval háromévesnek hiszel? - tettem csípőre a kezem.
 - Ezzel a hajjal igen - bólogatott nevetve, Naiya pedig vele nevetett.
 - Na, szép kis barátok vagytok, mondhatom - bólogattam tettetett sértődöttséggel.
 - Naaa, La, ez vicces - nevetett Naiya, majdnem a földön feküdt.
 - Laila!
 Összerezzentem és az ajtó felé kaptam a fejem. A többiek is abbahagyták a nevetést, amikor rájöttek, ki a hang tulajdonosa.
 - Szia, apa - intett Andreas Xerxesnek.
 Xerxes elém lépett, szinte fölém tornyosult. - Beszéltem anyáddal.
 - És? - kérdeztem keresztbe font karral. - Sokan beszélgetnek anyámmal. A barátnői, a kollégái, én, a bátyáim
 - A száműzetésedről beszéltünk.
 Megállt bennem az ütő. Köpni-nyelni nem tudtam, szinte dadogva szólaltam meg: - A mimről?
 - A száműzetésedről. Ha a születésnapodig nem tudsz átváltozni, száműzlek a falkából. - mondta határozottan. - Ez a törvény. Ha nem változol át, búcsút kell intened itt mindenkinek.
 - De a szülinapomig még három hét van!
 - Ketyeg az óra, Laila.
 - És ha átváltozik, marad a falkában? - vonta fel Andreas a szemöldökét.
 - Igen, csak akkor olyan sárkánnyal kell egyesülnie, akit én választok neki. - mondta Xerxes, majd távozott.
 Döbbenten néztem magam elé. Nem! Nem! Nem! Ezt nem teheti meg! NEM!
 Teljes erőből belerúgtam a mellettem lévő dobozba, a doboz a falnak csapódott és csörömpölve kiestek belőle a dolgok és összetörtek. Belevájtam a körmeimet a tenyerembe, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elviharzottam a raktárból, egyenesen az otthonomnak nevezett házig. Ezt nem teheti meg velem! Apámmal igen, de velem nem! Én itt születtem! A törvények pedig kimondják, hogy ahol születtél, ott kell meghalnod is!
 - Laila! Állj már meg! - szólt utánam Naiya, de nem érdekelt. Elég gyorsan haladtam, amikor valami óvatosan belemarkolt a vállamba és megemelt. Pár centire voltam csak a földtől, de kapálóztam, hogy tegyen le. Tegyen le, különben megölöm!
 - Tegyél le! - mordultam fel Andreasra. Naiya nem lehetett, neki nem voltak karmai. Dühösen néztem fel és találtam szembe magam Andreas aranyló pikkelyekkel fedett mellkasával.
 - Lenyugodnál? - dörmögte a hangszálváltozás miatt.
 - Hogy nyugodjak le?! Amint itt a június, mehetek el a szigetről! Ráadásul azt sem tudom, hogyan menjek el, ugyanis repülni nem tudok és több száz kilométeres körzetben csak víz van!
 - Nyugodj le! Most szépen hazamész, Naiya is veled megy, én pedig beszélek apámmal, hátha rá tudom venni, hogy enyhítsen a dolgon - mondta, majd leeresztett és elrepült.
 - Menjünk át hozzátok és igyunk egy forrócsokit, jó? - lihegett Naiya.

 Anya ki volt borulva, de nem jobban, mint én. A hintámban ülve azon gondolkoztam, hogyan is kezdjem el a pakolást, vagy, hogy egyáltalán mibe pakoljak.
 - A pakolás helyett gondolkozzunk azon, hogyan lehetne beindítani az átváltozást. - szólalt meg Naiya az ágyamról, párnákkal körülvéve.
 - Nem tudom. Azt tudom, hogy ha fenyegetve érzik magukat, félnek, vagy nagyon izgatottak, átváltoznak - morogtam a bögrémből. A forró ital egyszerre égette és hűtötte a nyelőcsövemet.
 23 napom volt átváltozni.



Kép forrása: crackshipultimatums.tumblr.com

Kettő

 Amikor hazaértünk, fáradtan dőltem le a kanapéra és anyát néztem a könyvem fölött. Cseppnyi jelét nem mutatta volna annak, hogy mérges lenne - rám. Rám nem volt, sokkal inkább Xerxesre. Anyára nehezedik a lehető legnagyobb teher: egy manifesztálásra képtelen, lázadó, mindenlébenkanál lány, vagyis én. És ezt Xerxes minden alkalommal, amikor baj volt velem, az orra alá dörgölte. Az egész város (Vagyis az egész sziget) tudta, hogy Laila Black képtelen manifesztálni, azaz átváltozni sárkánnyá, ami nekem nem volt könnyű, Xerxest pedig csak azért érdekelte, mert mindenáron fenn akarta tartani a fajunkat. Chh, könnyen beszélt. Ő maga egy szibériai (Igen, Szibériában született) hósárkány volt, ami nemcsak, hogy hatalmas, méltóságteljes, rendkívül elbűvölő (Már, ha szereti az ember, hogy megvakul a sárkánybőrétől), ugyanakkor veszélyes. Társaságában volt egy aranysárkány, a fia és egy vízi sárkány, a lánya.
 Anya morgott, elég hangosan, én helyeseltem minden kirohanását, Dy és Li pedig a tévé előtt ültek és játszottak valami autós játékkal. Anya hiába ivott kávét, nem igazán nyugodott le. Felvittem magammal a
szobámba egy doboz epres fagyit, beültem a hintámba és elővettem egy könyvet. Nem volt kedvem anyát hallgatni és a fiúkat sem, akik azon veszekedtek, hogy épp melyikük csalt a játékban. Nem telt el három másodperc, valaki megállt az ajtómban. Kicsit sötét volt a házban, de tudtam, hogy állnak az ajtómban. Az ajtó felé fordultam és megláttam azt az embert, akit sokan utáltak a szigeten: Avent, Andreas unokaöccsét. Tipikus vörös haja volt és borostyánszínű szeme, amit nem furcsáltam, mert tűzsárkány volt. A tűzsárkányok, akikből volt kábé négy a szigeten, mindannyian nagyképűek voltak, élükön Avennel.
 - Szia, La - vigyorgott rám az ajtóból.
 - Takarodj - morogtam lehunyt szemmel.
 Annyiban hagyta azt, amit az előbb mondtam neki. - Seno nem annyira mérges rád, mint Xerxes.
 - Rohadtul nem érdekel - Nem pont ezekkel a szavakkal mondtam, sokkal trágárabbakkal, de erre gondoltam.
 - És azt szeretné, ha - Na, itt álltam fel, trappoltam az ajtómhoz és csaptam rá, az egész ház beleremegett. Nem volt kedvem, se idegrendszerem vele beszélgetni. Eleve utáltam a srácot, jobban, mint Andreast és Xerxest. Ami nálam azért nagy szó.
 A nap hátralévő részét a szobámban töltöttem zenét hallgatva, olvasva, vagy épp magamban morogva. Anya este lazacot csinált, aminek már a szagától hányingerem lett. Lehet, hogy szigeten éltünk, de utáltam a halat. A látványától, attól, hogy hozzáérjek és a szagától, pláne az ízétől elkapott a hányinger. Ezért én vacsorára salátát kaptam, amivel bementem a szobámba.
 Fürdés után kikiabáltam egy Jó éjt!-et az ajtón. Lekapcsoltam a nagy- és felkapcsoltam a kislámpát és bebújtam a jó meleg takaróm alá és vártam, hogy elaludjak, hogy holnap egy újabb értelmetlen napot éljek túl.



Kép forrása: giphy.com
Kép forrása: giphy.com

Egy

 Próbáltam hangtalanul végigfutni az Erdőben, üldöztek. Lélekszakadva rohantam, nem is figyeltem, merre rohanok, hova lépek, csak futottam, ahogy a lábam bírta.
 - Nagy bajban leszünk és Xerxes ennek nem fog örülni! - lihegte fölöttem drága barátnőm, Naiya. Hogy értem, hogy fölöttem? Tudtommal három faj létezett a Földön: emberek, sárkányok és tündérek. Az utóbbi kettő elszigetelve élt. Szó szerint egy szigeten élünk, amit a legelső sárkányról, Draco-ról neveztek el. Így a sziget neve is Draco-Sziget. Nincs rajta a térképeken, nem véletlenül. Szóval, Naiya azért lihegett fölöttem, mert tündér volt. Nem, nem olyan csili-villi szárnyakkal és nem volt harminc centi. Rendesen 158 centi volt és úgy nézett ki, mint egy ember, persze a szárnyai nélkül.
 - Mintha érdekelne, mit gondol - forgattam fintorogva szemem és gyorsabbra vettem a más most is eszeveszett tempómat. Most Xerxes érdekelt a legkevésbé. Az annál inkább, hogy épségben hazaérjünk.
 A motorok hangja még erősebb lett, a közelben jártak. Azt nem tudtam, hogy emberek hogyan kerültek a szigetre? Feltehetőleg valamilyen műszerrel találtak rá és repülővel jöttek ide.
 A motorok hangja távoli morajnak hatott a hatalmas szárnycsapkodások mellett. Megláttam két cikázó kékséget a fák között, ami nem jelenthetett mást, mint, hogy Dyer és Livio jöttek értünk. Bizton voltam benne, hogy anya küldte őket értünk! Sosem örült neki, hogy elkószáltam. Dyer a feje hatalmas lendítésével a hátára dobott és a magadba tört, rögtön utána Livio Naiya-val a hátán. Dyer és Livio, lévén kéksárkányok, imádtak versenyezni, szinte mindenből versenyt csináltak. És most abból is, ahogy mi a hátukon ültünk. A levegőben cikáztak, egymást meg-megelőzve, aminek Naiya nem igazán örült. Nem szeretett sárkányháton utazni, én viszont imádtam.
 - Szerencséd, hogy anya utánad küldött - dörmögte Livio. Sárkányalakban ősi nyelven beszéltek, amit csak a sárkányok értettek, Naiya például nem. Csoda, hogy én értem...
 - Már rég elkaptak volna - tette hozzá Dyer okoskodva.
 - De, ti voltatok olyan cukik és eljöttetek értünk - forgattam a szemem. Utáltam, amikor igazuk volt.
 - Anya nem akarja, hogy bajod essen, ha már selejt vagy - röfögte Dyer, én pedig egy erőset csaptam a nyakára. - Hé!
 - Pofád lapos! - morogtam.
 Livio hatalmas erejű villámokat lövellt az ég felé és megborsozta egy mennydörgésszerű üvöltéssel, amihez Dyer is csatlakozott. Tudták, hogy idegesít, amit csinálnak, de ezzel jeleztek a többieknek, hogy úton vagyunk.
 - Mennyire vagyunk bajban? - kérdezte Naiya sóhajtva és megtámasztotta az állát Livio nyakán.
 - Legyen elég annyi, hogy Xerxes és Seno is forr a dühtől - mondta Livio, én pedig elismételtem Naiya-nak.
 Livio és Dyer egyszerre landoltak a tisztáson, legnagyobb bánatukra. Mindenki oda gyűlt, a sárkányok, élükön Xerxessel és a fiával Andreassal és a tündérek, élükön Seno-val és Seriah-val. Leszálltunk a bátyáim hátáról, Naiya a kezét morzsolta, én pedig felhúztam a szám szélét, ami általában azt jelentette, hogy rohadtul nem érdekel, mi történik.
 Vydia átverekedett a tömegen és úgy söpörte arrébb Andreast, mintha a srác nem egy 175 centis aranysárkány lenne.
 - Laila! - Vydia szorosan megölelt.
 - Ne most - Xerxes óvatosan arrébb tolta, hogy ő maga állhasson elém. 190 centijével csak tizenöt centivel volt magasabb a fiánál, Andreasnál. Ki kellett nyújtanom a nyakam, hogy ránézhessek. Én, meg a 168 centim... - Mégis hogy képzelted ezt? - üvöltött rám. Hiába próbálkozott, soha nem féltem és nem is fogok tőle félni. - Így veszélybe sodorni a falkát!
 - Mégis mit gondoltál? - kérdezte Seno a lányát. - El is kaphattak volna! Anyád halálra aggódta magát!
 - Sajnálom - sütötte le Naiya a szemét.
 - Rám figyelj, ha hozzád beszélek! - kiabált rám Xerxes. - Mostantól nem hagyhatod el a szigetet és nem mehetsz be az erdőbe kísérővel sem! Ayla, vidd haza a lányodat és neveld meg! - szólt anyának szemrehányóan és elcsörtetett az Elöljárókkal és a Végrehajtókkal. Andreas lépett elém gúnyosan vigyorogva, szint fölém tornyosult. Nagydarab volt, férfias és... Fenyegető. Lévén aranysárkány, a haja és a bőre is arany színű volt, a szeme pedig kék. Az a tipikus szőke-herceg-fehér-lovon, ha nem nézzük azt, hogy bunkó és gúnyos.
 - Mégis mit gondoltál? - lépett elém gúnyosan vigyorogva, zsebre dugott kézzel.
 - Azt, hogy elszabadulok innen - vontam meg a vállam unottan, amikor anya lépett mellém.
 - Szervusz, Andreas - köszönt anya Andreasnak.
 - Üdv, Ayla - biccentett Andreas, majd rám villantotta a gúnyos vigyorát. - Helló, Laila. - sarkon fordult és a húgával elment.
 - Menjünk - sóhajtottam unottan és beszálltam a kocsiba hátra, Dyer mellé.
 Otthon voltam.
 Biztonságban.
 Mint mindig.



Kép forrása: http://aliasmegsmith.blogspot.hu/