Reggel teljes erőből verték az ajtómat. Ijedtemben leestem az ágyamról. Négykézláb araszoltam el az ajtóig, felágaskodtam a kilincshez, hogy ki tudjam nyitni azt. Hatalmas árnyék tornyosult fölém, majd az árnyék tulajdonosa is.
- Te meg mit akarsz? - kérdeztem fáradtan. Andreas felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, amit csak azért engedtem, mert reggel volt.
- Apa küldött érted, mert elkéstél - vonta meg a vállát és felvont szemöldökkel végigmért. Fekete trikó volt rajtam és fekete sort.
- De kedves - fintorogtam. - A saját fiát küldi egy olyanért, mint én? Már szinte meghat, hogy mennyit törődik velem. - elindultam a szekrényem felé. Szerintem, ha nem lassan nyitottam volna ki, a nyakamba zúdult volna az összes ruha, ami benne volt. Kiráncigáltam egy fehér felsőt a szekrényemből. Felé fordultam és csajosan csípőre tettem a kezem. - Vagy megvársz itt, vagy a nappaliban.
- Nappali - bólintott, majd kiment a szobámból, maga után becsukta az ajtót.
Bementem a fürdőbe, fogat mostam, ami inkább az volt, hogy a tükör előtt álltam és azt bámultam, hogyan mozog a fogkefe a számban. Vannak furcsa szokásaim és ez is közéjük tartozott. Néha csak úgy megálltam és bámultam magam elé, ami Naiya szerint elég ijesztő volt. Fogmosás után felöltöztem, ami nehéz volt, mivel remegtem. Nem tudom, miért, de remegtem.
Mivel nem igazán használtunk tankönyveket, még csak táskát sem vittem. Kettesével véve a lépcsőfokokat, letrappoltam az emeletről, egyenesen a konyhába. Kihalásztam valami reggelinek mondhatót a hűtőből, majd felvettem a cipőmet, kajával a számban, természetesen.
- Mehetünk? - szólalt meg az ajtóból. Észre nem vettem, hogy itt van még.
Grimaszoltam egyet és kivettem a kaját a számból, ugrálva közeledtem az ajtó felé, az egyik cipővel a lábamon. - Mehetünk.
Az utca csöndes volt és mi is. Nem szoktunk beszélgetni, mert nem tudunk miről. Alapjában véve, ha beszélgetünk is, az inkább vitába torkollik, mert ő gúnyol engem, én pedig morgok vele, hogy igazam legyen. De Andreassal mindig így beszélgettünk. Kiskorunkban is. Mivel Xerxes az apja és két évvel idősebb volt nálam, azt hitte, mindent megtehet. Igazából a minden az egy kicsit túlzás, de azért sok mindent megtehet.
Emlékszem, hogy azt hiszem három éves voltam, amikor az ikrekkel találkozott. Ezt onnan tudom, hogy aznap száműzték apát (Jogosan) a szigetről. Eleinte zokogtam, aztán megszoktam, mert mindig küldött levelet, de azok már vagy két-három éve (Most per pillanat tizenhat éves vagyok) maradoznak. De már nem is érdekel.
Amikor először találkoztak Livioék Andreassal, én akkor épp a teraszon ültem és unatkoztam. Ha jól emlékszem, valamit rajzoltam, de már nem tudom, mit. Ők hárman egy szempillantás alatt megtalálták a közös hangot, persze csak azért, mert egy korcsoport voltak, ugyanis a bátyáim három évvel idősebbek nálam. Aztán jött az az ötlet Dyertől, hogy szekáljanak engem, a kisebbet. Mind hárman benne voltak, én annyira nem. Ha jól emlékszem, aznap belerúgtam Livio hasába. Na, onnantól kezdve nem igazán piszkáltak, de megint rászoktak, csak, most amiatt, hogy nem tudok átváltozni.
Arra lettem figyelmes, hogy lihegek. Lihegtem, mert nem sétáltam, inkább futottam utána, mert nem kicsit rohant.
- Lassítsak? - kérdezte, majd megállt.
- Neem - ráztam gúnyosan a fejem. - Szeretem, ha majd' szétszakad a tüdőm annyira rohanok.
- Vicces - vigyorgott gúnyosan.
- Ezt nem viccnek szántam - fontam keresztbe a karomat, amikor beértem. - Előbb gyújtom meg a hajam, mint, hogy vicceljek veled.
Eleresztett még egy gúnyos vigyort, majd folytattuk az utunkat csöndben, egymás mellett baktatva. Én azon gondolkoztam épp, hogy milyen órám lehet, azt nem tudtam, Andreas min gondolkodik, de néha felvonta a szemöldökét, vagy elmosolyodott. Én is szoktam ilyen látványosan gondolkodni, ezért nem szóltam le.
Suli után egy elhagyott raktárházba kellett mennem Naiya-val, aki kitalálta, hogy elmegy színésznőnek. Igen, ő a raktárházban akart gyakorolni. Színésznő akart lenni és el akart velem menni Hollywoodba, hogy ott felfedezzék. Örülök, hogy ilyen tervei vannak, tényleg, de kötelessége van, mint Andreasnak, ugyanis Naiya lesz a tündérnép következő vezetője, ha a szülei meghaltak. Ha Xerxes lemond a posztjáról, automatikusan átszáll a fiára a feladat, így új alfánk is lesz.
- Figyu - fordult felém Naiya. - Egy retro filmre gondoltam.
- Vagyis olyanra, amit azelőtt forgattak, mielőtt te megszülettél? - kérdeztem vigyorogva és leültem egy dobozra.
- Igen - nevetett. - Én bemutatom a táncot, te pedig elismétled.
- Mert? - hőköltem hátra. A lábaimat nem táncolásra tervezték.
- Mert a barátnőm vagy és azt akarom, hogy együtt fussunk be. - vigyorgott.
Mivel azt akarta, hogy ugyanúgy nézzünk ki, mint a szereplők, valamilyen brutál ronda módon megcsinálta a hajunkat. Alig bírtam követni, melyik tincsemet hova teszi. Zenét nem szolgáltatott hozzá, de beállt az ablakok elé és elkezdte a táncot. Nos. Első meglátásom a táncról: hatéves szintű. Második: a lényege az, hogy balra kell haladni. Harmadik: Naiya úgy nézett ki, mint egy kisgyerek. Mivel ezt meg is mondtam neki, mint jó barátnő, követelte, hogy ismételjem meg, amit ő csinált.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem nevetve.
- Halálosan! - bólintott és leült a dobozomra.
Idétlen fejjel kezdtem el ismételni a látottakat, Naiya pedig fennhangon nevetett rajtam. Egész jól elszórakoztunk, amikor megláttam egy alakot az ajtóban. Feszülten, leplezve a szórakozottságát az ajkába harapott, majd elmosolyodott. Büszkén mosolygott Naiya-ra, majd adott neki egy pacsit.
- Nem röhög, együtt érez! - oltottam le Andreast egyből.
- Most olyan voltál, mint amikor először láttalak - nevetett, szerintem pirulva, de nem láttam az arcát a sötétben. A hanglejtéséből gondoltam.
- Szóval háromévesnek hiszel? - tettem csípőre a kezem.
- Ezzel a hajjal igen - bólogatott nevetve, Naiya pedig vele nevetett.
- Na, szép kis barátok vagytok, mondhatom - bólogattam tettetett sértődöttséggel.
- Naaa, La, ez vicces - nevetett Naiya, majdnem a földön feküdt.
- Laila!
Összerezzentem és az ajtó felé kaptam a fejem. A többiek is abbahagyták a nevetést, amikor rájöttek, ki a hang tulajdonosa.
- Szia, apa - intett Andreas Xerxesnek.
Xerxes elém lépett, szinte fölém tornyosult. - Beszéltem anyáddal.
- És? - kérdeztem keresztbe font karral. - Sokan beszélgetnek anyámmal. A barátnői, a kollégái, én, a bátyáim
- A száműzetésedről beszéltünk.
Megállt bennem az ütő. Köpni-nyelni nem tudtam, szinte dadogva szólaltam meg: - A mimről?
- A száműzetésedről. Ha a születésnapodig nem tudsz átváltozni, száműzlek a falkából. - mondta határozottan. - Ez a törvény. Ha nem változol át, búcsút kell intened itt mindenkinek.
- De a szülinapomig még három hét van!
- Ketyeg az óra, Laila.
- És ha átváltozik, marad a falkában? - vonta fel Andreas a szemöldökét.
- Igen, csak akkor olyan sárkánnyal kell egyesülnie, akit én választok neki. - mondta Xerxes, majd távozott.
Döbbenten néztem magam elé. Nem! Nem! Nem! Ezt nem teheti meg! NEM!
Teljes erőből belerúgtam a mellettem lévő dobozba, a doboz a falnak csapódott és csörömpölve kiestek belőle a dolgok és összetörtek. Belevájtam a körmeimet a tenyerembe, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elviharzottam a raktárból, egyenesen az otthonomnak nevezett házig. Ezt nem teheti meg velem! Apámmal igen, de velem nem! Én itt születtem! A törvények pedig kimondják, hogy ahol születtél, ott kell meghalnod is!
- Laila! Állj már meg! - szólt utánam Naiya, de nem érdekelt. Elég gyorsan haladtam, amikor valami óvatosan belemarkolt a vállamba és megemelt. Pár centire voltam csak a földtől, de kapálóztam, hogy tegyen le. Tegyen le, különben megölöm!
- Tegyél le! - mordultam fel Andreasra. Naiya nem lehetett, neki nem voltak karmai. Dühösen néztem fel és találtam szembe magam Andreas aranyló pikkelyekkel fedett mellkasával.
- Lenyugodnál? - dörmögte a hangszálváltozás miatt.
- Hogy nyugodjak le?! Amint itt a június, mehetek el a szigetről! Ráadásul azt sem tudom, hogyan menjek el, ugyanis repülni nem tudok és több száz kilométeres körzetben csak víz van!
- Nyugodj le! Most szépen hazamész, Naiya is veled megy, én pedig beszélek apámmal, hátha rá tudom venni, hogy enyhítsen a dolgon - mondta, majd leeresztett és elrepült.
- Menjünk át hozzátok és igyunk egy forrócsokit, jó? - lihegett Naiya.
Anya ki volt borulva, de nem jobban, mint én. A hintámban ülve azon gondolkoztam, hogyan is kezdjem el a pakolást, vagy, hogy egyáltalán mibe pakoljak.
- A pakolás helyett gondolkozzunk azon, hogyan lehetne beindítani az átváltozást. - szólalt meg Naiya az ágyamról, párnákkal körülvéve.
- Nem tudom. Azt tudom, hogy ha fenyegetve érzik magukat, félnek, vagy nagyon izgatottak, átváltoznak - morogtam a bögrémből. A forró ital egyszerre égette és hűtötte a nyelőcsövemet.
23 napom volt átváltozni.
Kép forrása:
- Te meg mit akarsz? - kérdeztem fáradtan. Andreas felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, amit csak azért engedtem, mert reggel volt.
- Apa küldött érted, mert elkéstél - vonta meg a vállát és felvont szemöldökkel végigmért. Fekete trikó volt rajtam és fekete sort.
- De kedves - fintorogtam. - A saját fiát küldi egy olyanért, mint én? Már szinte meghat, hogy mennyit törődik velem. - elindultam a szekrényem felé. Szerintem, ha nem lassan nyitottam volna ki, a nyakamba zúdult volna az összes ruha, ami benne volt. Kiráncigáltam egy fehér felsőt a szekrényemből. Felé fordultam és csajosan csípőre tettem a kezem. - Vagy megvársz itt, vagy a nappaliban.
- Nappali - bólintott, majd kiment a szobámból, maga után becsukta az ajtót.
Bementem a fürdőbe, fogat mostam, ami inkább az volt, hogy a tükör előtt álltam és azt bámultam, hogyan mozog a fogkefe a számban. Vannak furcsa szokásaim és ez is közéjük tartozott. Néha csak úgy megálltam és bámultam magam elé, ami Naiya szerint elég ijesztő volt. Fogmosás után felöltöztem, ami nehéz volt, mivel remegtem. Nem tudom, miért, de remegtem.
Mivel nem igazán használtunk tankönyveket, még csak táskát sem vittem. Kettesével véve a lépcsőfokokat, letrappoltam az emeletről, egyenesen a konyhába. Kihalásztam valami reggelinek mondhatót a hűtőből, majd felvettem a cipőmet, kajával a számban, természetesen.
- Mehetünk? - szólalt meg az ajtóból. Észre nem vettem, hogy itt van még.
Grimaszoltam egyet és kivettem a kaját a számból, ugrálva közeledtem az ajtó felé, az egyik cipővel a lábamon. - Mehetünk.
Az utca csöndes volt és mi is. Nem szoktunk beszélgetni, mert nem tudunk miről. Alapjában véve, ha beszélgetünk is, az inkább vitába torkollik, mert ő gúnyol engem, én pedig morgok vele, hogy igazam legyen. De Andreassal mindig így beszélgettünk. Kiskorunkban is. Mivel Xerxes az apja és két évvel idősebb volt nálam, azt hitte, mindent megtehet. Igazából a minden az egy kicsit túlzás, de azért sok mindent megtehet.
Emlékszem, hogy azt hiszem három éves voltam, amikor az ikrekkel találkozott. Ezt onnan tudom, hogy aznap száműzték apát (Jogosan) a szigetről. Eleinte zokogtam, aztán megszoktam, mert mindig küldött levelet, de azok már vagy két-három éve (Most per pillanat tizenhat éves vagyok) maradoznak. De már nem is érdekel.
Amikor először találkoztak Livioék Andreassal, én akkor épp a teraszon ültem és unatkoztam. Ha jól emlékszem, valamit rajzoltam, de már nem tudom, mit. Ők hárman egy szempillantás alatt megtalálták a közös hangot, persze csak azért, mert egy korcsoport voltak, ugyanis a bátyáim három évvel idősebbek nálam. Aztán jött az az ötlet Dyertől, hogy szekáljanak engem, a kisebbet. Mind hárman benne voltak, én annyira nem. Ha jól emlékszem, aznap belerúgtam Livio hasába. Na, onnantól kezdve nem igazán piszkáltak, de megint rászoktak, csak, most amiatt, hogy nem tudok átváltozni.
Arra lettem figyelmes, hogy lihegek. Lihegtem, mert nem sétáltam, inkább futottam utána, mert nem kicsit rohant.
- Lassítsak? - kérdezte, majd megállt.
- Neem - ráztam gúnyosan a fejem. - Szeretem, ha majd' szétszakad a tüdőm annyira rohanok.
- Vicces - vigyorgott gúnyosan.
- Ezt nem viccnek szántam - fontam keresztbe a karomat, amikor beértem. - Előbb gyújtom meg a hajam, mint, hogy vicceljek veled.
Eleresztett még egy gúnyos vigyort, majd folytattuk az utunkat csöndben, egymás mellett baktatva. Én azon gondolkoztam épp, hogy milyen órám lehet, azt nem tudtam, Andreas min gondolkodik, de néha felvonta a szemöldökét, vagy elmosolyodott. Én is szoktam ilyen látványosan gondolkodni, ezért nem szóltam le.
Suli után egy elhagyott raktárházba kellett mennem Naiya-val, aki kitalálta, hogy elmegy színésznőnek. Igen, ő a raktárházban akart gyakorolni. Színésznő akart lenni és el akart velem menni Hollywoodba, hogy ott felfedezzék. Örülök, hogy ilyen tervei vannak, tényleg, de kötelessége van, mint Andreasnak, ugyanis Naiya lesz a tündérnép következő vezetője, ha a szülei meghaltak. Ha Xerxes lemond a posztjáról, automatikusan átszáll a fiára a feladat, így új alfánk is lesz.
- Figyu - fordult felém Naiya. - Egy retro filmre gondoltam.
- Vagyis olyanra, amit azelőtt forgattak, mielőtt te megszülettél? - kérdeztem vigyorogva és leültem egy dobozra.
- Igen - nevetett. - Én bemutatom a táncot, te pedig elismétled.
- Mert? - hőköltem hátra. A lábaimat nem táncolásra tervezték.
- Mert a barátnőm vagy és azt akarom, hogy együtt fussunk be. - vigyorgott.
Mivel azt akarta, hogy ugyanúgy nézzünk ki, mint a szereplők, valamilyen brutál ronda módon megcsinálta a hajunkat. Alig bírtam követni, melyik tincsemet hova teszi. Zenét nem szolgáltatott hozzá, de beállt az ablakok elé és elkezdte a táncot. Nos. Első meglátásom a táncról: hatéves szintű. Második: a lényege az, hogy balra kell haladni. Harmadik: Naiya úgy nézett ki, mint egy kisgyerek. Mivel ezt meg is mondtam neki, mint jó barátnő, követelte, hogy ismételjem meg, amit ő csinált.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem nevetve.
- Halálosan! - bólintott és leült a dobozomra.
- Nem röhög, együtt érez! - oltottam le Andreast egyből.
- Most olyan voltál, mint amikor először láttalak - nevetett, szerintem pirulva, de nem láttam az arcát a sötétben. A hanglejtéséből gondoltam.
- Szóval háromévesnek hiszel? - tettem csípőre a kezem.
- Ezzel a hajjal igen - bólogatott nevetve, Naiya pedig vele nevetett.
- Na, szép kis barátok vagytok, mondhatom - bólogattam tettetett sértődöttséggel.
- Naaa, La, ez vicces - nevetett Naiya, majdnem a földön feküdt.
- Laila!
Összerezzentem és az ajtó felé kaptam a fejem. A többiek is abbahagyták a nevetést, amikor rájöttek, ki a hang tulajdonosa.
- Szia, apa - intett Andreas Xerxesnek.
Xerxes elém lépett, szinte fölém tornyosult. - Beszéltem anyáddal.
- És? - kérdeztem keresztbe font karral. - Sokan beszélgetnek anyámmal. A barátnői, a kollégái, én, a bátyáim
- A száműzetésedről beszéltünk.
Megállt bennem az ütő. Köpni-nyelni nem tudtam, szinte dadogva szólaltam meg: - A mimről?
- A száműzetésedről. Ha a születésnapodig nem tudsz átváltozni, száműzlek a falkából. - mondta határozottan. - Ez a törvény. Ha nem változol át, búcsút kell intened itt mindenkinek.
- De a szülinapomig még három hét van!
- Ketyeg az óra, Laila.
- És ha átváltozik, marad a falkában? - vonta fel Andreas a szemöldökét.
- Igen, csak akkor olyan sárkánnyal kell egyesülnie, akit én választok neki. - mondta Xerxes, majd távozott.
Döbbenten néztem magam elé. Nem! Nem! Nem! Ezt nem teheti meg! NEM!
Teljes erőből belerúgtam a mellettem lévő dobozba, a doboz a falnak csapódott és csörömpölve kiestek belőle a dolgok és összetörtek. Belevájtam a körmeimet a tenyerembe, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elviharzottam a raktárból, egyenesen az otthonomnak nevezett házig. Ezt nem teheti meg velem! Apámmal igen, de velem nem! Én itt születtem! A törvények pedig kimondják, hogy ahol születtél, ott kell meghalnod is!
- Laila! Állj már meg! - szólt utánam Naiya, de nem érdekelt. Elég gyorsan haladtam, amikor valami óvatosan belemarkolt a vállamba és megemelt. Pár centire voltam csak a földtől, de kapálóztam, hogy tegyen le. Tegyen le, különben megölöm!
- Tegyél le! - mordultam fel Andreasra. Naiya nem lehetett, neki nem voltak karmai. Dühösen néztem fel és találtam szembe magam Andreas aranyló pikkelyekkel fedett mellkasával.
- Lenyugodnál? - dörmögte a hangszálváltozás miatt.
- Hogy nyugodjak le?! Amint itt a június, mehetek el a szigetről! Ráadásul azt sem tudom, hogyan menjek el, ugyanis repülni nem tudok és több száz kilométeres körzetben csak víz van!
- Nyugodj le! Most szépen hazamész, Naiya is veled megy, én pedig beszélek apámmal, hátha rá tudom venni, hogy enyhítsen a dolgon - mondta, majd leeresztett és elrepült.
- Menjünk át hozzátok és igyunk egy forrócsokit, jó? - lihegett Naiya.
Anya ki volt borulva, de nem jobban, mint én. A hintámban ülve azon gondolkoztam, hogyan is kezdjem el a pakolást, vagy, hogy egyáltalán mibe pakoljak.
- A pakolás helyett gondolkozzunk azon, hogyan lehetne beindítani az átváltozást. - szólalt meg Naiya az ágyamról, párnákkal körülvéve.
- Nem tudom. Azt tudom, hogy ha fenyegetve érzik magukat, félnek, vagy nagyon izgatottak, átváltoznak - morogtam a bögrémből. A forró ital egyszerre égette és hűtötte a nyelőcsövemet.
23 napom volt átváltozni.
Kép forrása:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése