Próbáltam hangtalanul végigfutni az Erdőben, üldöztek. Lélekszakadva rohantam, nem is figyeltem, merre rohanok, hova lépek, csak futottam, ahogy a lábam bírta.
- Nagy bajban leszünk és Xerxes ennek nem fog örülni! - lihegte fölöttem drága barátnőm, Naiya. Hogy értem, hogy fölöttem? Tudtommal három faj létezett a Földön: emberek, sárkányok és tündérek. Az utóbbi kettő elszigetelve élt. Szó szerint egy szigeten élünk, amit a legelső sárkányról, Draco-ról neveztek el. Így a sziget neve is Draco-Sziget. Nincs rajta a térképeken, nem véletlenül. Szóval, Naiya azért lihegett fölöttem, mert tündér volt. Nem, nem olyan csili-villi szárnyakkal és nem volt harminc centi. Rendesen 158 centi volt és úgy nézett ki, mint egy ember, persze a szárnyai nélkül.
- Mintha érdekelne, mit gondol - forgattam fintorogva szemem és gyorsabbra vettem a más most is eszeveszett tempómat. Most Xerxes érdekelt a legkevésbé. Az annál inkább, hogy épségben hazaérjünk.
A motorok hangja még erősebb lett, a közelben jártak. Azt nem tudtam, hogy emberek hogyan kerültek a szigetre? Feltehetőleg valamilyen műszerrel találtak rá és repülővel jöttek ide.
A motorok hangja távoli morajnak hatott a hatalmas szárnycsapkodások mellett. Megláttam két cikázó kékséget a fák között, ami nem jelenthetett mást, mint, hogy Dyer és Livio jöttek értünk. Bizton voltam benne, hogy anya küldte őket értünk! Sosem örült neki, hogy elkószáltam. Dyer a feje hatalmas lendítésével a hátára dobott és a magadba tört, rögtön utána Livio Naiya-val a hátán. Dyer és Livio, lévén kéksárkányok, imádtak versenyezni, szinte mindenből versenyt csináltak. És most abból is, ahogy mi a hátukon ültünk. A levegőben cikáztak, egymást meg-megelőzve, aminek Naiya nem igazán örült. Nem szeretett sárkányháton utazni, én viszont imádtam.
- Szerencséd, hogy anya utánad küldött - dörmögte Livio. Sárkányalakban ősi nyelven beszéltek, amit csak a sárkányok értettek, Naiya például nem. Csoda, hogy én értem...
- Már rég elkaptak volna - tette hozzá Dyer okoskodva.
- De, ti voltatok olyan cukik és eljöttetek értünk - forgattam a szemem. Utáltam, amikor igazuk volt.
- Anya nem akarja, hogy bajod essen, ha már selejt vagy - röfögte Dyer, én pedig egy erőset csaptam a nyakára. - Hé!
- Pofád lapos! - morogtam.
Livio hatalmas erejű villámokat lövellt az ég felé és megborsozta egy mennydörgésszerű üvöltéssel, amihez Dyer is csatlakozott. Tudták, hogy idegesít, amit csinálnak, de ezzel jeleztek a többieknek, hogy úton vagyunk.
- Mennyire vagyunk bajban? - kérdezte Naiya sóhajtva és megtámasztotta az állát Livio nyakán.
- Legyen elég annyi, hogy Xerxes és Seno is forr a dühtől - mondta Livio, én pedig elismételtem Naiya-nak.
Livio és Dyer egyszerre landoltak a tisztáson, legnagyobb bánatukra. Mindenki oda gyűlt, a sárkányok, élükön Xerxessel és a fiával Andreassal és a tündérek, élükön Seno-val és Seriah-val. Leszálltunk a bátyáim hátáról, Naiya a kezét morzsolta, én pedig felhúztam a szám szélét, ami általában azt jelentette, hogy rohadtul nem érdekel, mi történik.
Vydia átverekedett a tömegen és úgy söpörte arrébb Andreast, mintha a srác nem egy 175 centis aranysárkány lenne.
- Laila! - Vydia szorosan megölelt.
- Ne most - Xerxes óvatosan arrébb tolta, hogy ő maga állhasson elém. 190 centijével csak tizenöt centivel volt magasabb a fiánál, Andreasnál. Ki kellett nyújtanom a nyakam, hogy ránézhessek. Én, meg a 168 centim... - Mégis hogy képzelted ezt? - üvöltött rám. Hiába próbálkozott, soha nem féltem és nem is fogok tőle félni. - Így veszélybe sodorni a falkát!
- Mégis mit gondoltál? - kérdezte Seno a lányát. - El is kaphattak volna! Anyád halálra aggódta magát!
- Sajnálom - sütötte le Naiya a szemét.
- Rám figyelj, ha hozzád beszélek! - kiabált rám Xerxes. - Mostantól nem hagyhatod el a szigetet és nem mehetsz be az erdőbe kísérővel sem! Ayla, vidd haza a lányodat és neveld meg! - szólt anyának szemrehányóan és elcsörtetett az Elöljárókkal és a Végrehajtókkal. Andreas lépett elém gúnyosan vigyorogva, szint fölém tornyosult. Nagydarab volt, férfias és... Fenyegető. Lévén aranysárkány, a haja és a bőre is arany színű volt, a szeme pedig kék. Az a tipikus szőke-herceg-fehér-lovon, ha nem nézzük azt, hogy bunkó és gúnyos.
- Mégis mit gondoltál? - lépett elém gúnyosan vigyorogva, zsebre dugott kézzel.
- Azt, hogy elszabadulok innen - vontam meg a vállam unottan, amikor anya lépett mellém.
- Szervusz, Andreas - köszönt anya Andreasnak.
- Üdv, Ayla - biccentett Andreas, majd rám villantotta a gúnyos vigyorát. - Helló, Laila. - sarkon fordult és a húgával elment.
- Menjünk - sóhajtottam unottan és beszálltam a kocsiba hátra, Dyer mellé.
Otthon voltam.
Biztonságban.
Mint mindig.
Kép forrása: http://aliasmegsmith.blogspot.hu/
- Nagy bajban leszünk és Xerxes ennek nem fog örülni! - lihegte fölöttem drága barátnőm, Naiya. Hogy értem, hogy fölöttem? Tudtommal három faj létezett a Földön: emberek, sárkányok és tündérek. Az utóbbi kettő elszigetelve élt. Szó szerint egy szigeten élünk, amit a legelső sárkányról, Draco-ról neveztek el. Így a sziget neve is Draco-Sziget. Nincs rajta a térképeken, nem véletlenül. Szóval, Naiya azért lihegett fölöttem, mert tündér volt. Nem, nem olyan csili-villi szárnyakkal és nem volt harminc centi. Rendesen 158 centi volt és úgy nézett ki, mint egy ember, persze a szárnyai nélkül.
- Mintha érdekelne, mit gondol - forgattam fintorogva szemem és gyorsabbra vettem a más most is eszeveszett tempómat. Most Xerxes érdekelt a legkevésbé. Az annál inkább, hogy épségben hazaérjünk.
A motorok hangja még erősebb lett, a közelben jártak. Azt nem tudtam, hogy emberek hogyan kerültek a szigetre? Feltehetőleg valamilyen műszerrel találtak rá és repülővel jöttek ide.
A motorok hangja távoli morajnak hatott a hatalmas szárnycsapkodások mellett. Megláttam két cikázó kékséget a fák között, ami nem jelenthetett mást, mint, hogy Dyer és Livio jöttek értünk. Bizton voltam benne, hogy anya küldte őket értünk! Sosem örült neki, hogy elkószáltam. Dyer a feje hatalmas lendítésével a hátára dobott és a magadba tört, rögtön utána Livio Naiya-val a hátán. Dyer és Livio, lévén kéksárkányok, imádtak versenyezni, szinte mindenből versenyt csináltak. És most abból is, ahogy mi a hátukon ültünk. A levegőben cikáztak, egymást meg-megelőzve, aminek Naiya nem igazán örült. Nem szeretett sárkányháton utazni, én viszont imádtam.
- Szerencséd, hogy anya utánad küldött - dörmögte Livio. Sárkányalakban ősi nyelven beszéltek, amit csak a sárkányok értettek, Naiya például nem. Csoda, hogy én értem...
- Már rég elkaptak volna - tette hozzá Dyer okoskodva.
- De, ti voltatok olyan cukik és eljöttetek értünk - forgattam a szemem. Utáltam, amikor igazuk volt.
- Anya nem akarja, hogy bajod essen, ha már selejt vagy - röfögte Dyer, én pedig egy erőset csaptam a nyakára. - Hé!
- Pofád lapos! - morogtam.
Livio hatalmas erejű villámokat lövellt az ég felé és megborsozta egy mennydörgésszerű üvöltéssel, amihez Dyer is csatlakozott. Tudták, hogy idegesít, amit csinálnak, de ezzel jeleztek a többieknek, hogy úton vagyunk.
- Mennyire vagyunk bajban? - kérdezte Naiya sóhajtva és megtámasztotta az állát Livio nyakán.
- Legyen elég annyi, hogy Xerxes és Seno is forr a dühtől - mondta Livio, én pedig elismételtem Naiya-nak.
Livio és Dyer egyszerre landoltak a tisztáson, legnagyobb bánatukra. Mindenki oda gyűlt, a sárkányok, élükön Xerxessel és a fiával Andreassal és a tündérek, élükön Seno-val és Seriah-val. Leszálltunk a bátyáim hátáról, Naiya a kezét morzsolta, én pedig felhúztam a szám szélét, ami általában azt jelentette, hogy rohadtul nem érdekel, mi történik.Vydia átverekedett a tömegen és úgy söpörte arrébb Andreast, mintha a srác nem egy 175 centis aranysárkány lenne.
- Laila! - Vydia szorosan megölelt.
- Ne most - Xerxes óvatosan arrébb tolta, hogy ő maga állhasson elém. 190 centijével csak tizenöt centivel volt magasabb a fiánál, Andreasnál. Ki kellett nyújtanom a nyakam, hogy ránézhessek. Én, meg a 168 centim... - Mégis hogy képzelted ezt? - üvöltött rám. Hiába próbálkozott, soha nem féltem és nem is fogok tőle félni. - Így veszélybe sodorni a falkát!
- Mégis mit gondoltál? - kérdezte Seno a lányát. - El is kaphattak volna! Anyád halálra aggódta magát!
- Sajnálom - sütötte le Naiya a szemét.
- Rám figyelj, ha hozzád beszélek! - kiabált rám Xerxes. - Mostantól nem hagyhatod el a szigetet és nem mehetsz be az erdőbe kísérővel sem! Ayla, vidd haza a lányodat és neveld meg! - szólt anyának szemrehányóan és elcsörtetett az Elöljárókkal és a Végrehajtókkal. Andreas lépett elém gúnyosan vigyorogva, szint fölém tornyosult. Nagydarab volt, férfias és... Fenyegető. Lévén aranysárkány, a haja és a bőre is arany színű volt, a szeme pedig kék. Az a tipikus szőke-herceg-fehér-lovon, ha nem nézzük azt, hogy bunkó és gúnyos.
- Mégis mit gondoltál? - lépett elém gúnyosan vigyorogva, zsebre dugott kézzel.
- Azt, hogy elszabadulok innen - vontam meg a vállam unottan, amikor anya lépett mellém.
- Szervusz, Andreas - köszönt anya Andreasnak.
- Üdv, Ayla - biccentett Andreas, majd rám villantotta a gúnyos vigyorát. - Helló, Laila. - sarkon fordult és a húgával elment.
- Menjünk - sóhajtottam unottan és beszálltam a kocsiba hátra, Dyer mellé.
Otthon voltam.
Biztonságban.
Mint mindig.
Kép forrása: http://aliasmegsmith.blogspot.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése